MAJORKA TURISZTIKAI ÉS RENDEZVÉNYKÖZPONT (HUNYADY UDVAR)

  • Hunyady Udvar
    "MAJORKA"
  • Balatonfenyves-Imremajor
    "MAJORKA"
  • Balaton Nagyberek
    "MAJORKA"

I. GASZTRO BRINGA

ZÖLD UTAKON A BALATON NAGYBEREKBEN I. GASZTRO BRINGA - 2017. szeptember 24., vasárnap   Ismerd meg a Balaton Nagyberek térségét! Gasztro Bringa túráink a MAJORKA Alapítvány székhelyét, a Balatonfenyveshez tartozó Imremajort és a körbe vevő települések megismerését nyújtják. Indulás Balatonfenyvesről, a Yacht kikötőből, a Bike Balatonfenyves kerékpárkölcsönzőtől, érkezés a berken keresztül vissza Balatonfenyvesre. Idei első őszi túránk során ellátogatunk Balatonmáriafürdőre, Balatonkeresztúrra, Balatonújlakra, Kéthelyre, Sáripusztára, érintjük a somogyszentpáli pincesort, majd Pálmajor maradványait és megérkezünk Imremajorba, a Hunyady Udvarba. Tervezett túráink érinteni fogják térségünk már-már feledésbe merült autentikus pincesorait - melyből az első a somogyszentpáli. Jövőbeni túráink során megismerjük, felfedezzük Táska település műemlék pincéit, majd sort kerítünk buzsáki pincelátogatásokra is, miközben helyi ételeket, ízeket ismerhetünk meg és felfedezhetjük a települések nevezetességeit kisebb pihenőkkel.     RÉSZLETES PROGRAM - INDULÁS 9:00 BALATONFENYVES:    YACHT KIKÖTŐ, BIKE BALATONFENYVES /  kerékpár bérelhető -   Minden résztvevőnek FlapJack zabszelet! Egy kis kalória az úthoz! BALATONKERESZTÚR:   TEMPLOMLÁTOGATÁS - 15 perc BALATONÚJLAK: KUKORICA CSÁRDA / ajándék vendégfogadó pogácsa 15 perces pihenő - Kávé, frissítő italok igény szerint KÉTHELY:     KRISTINUS BORBIRTOK / ajándék vezetett házbejárás a csoportnak -   borkóstoló igény szerint - 30 perc SÁRIPUSZTA:  HUNYADY KASTÉLY / ’87-ben leégett kastély megtekintése - 15 perc SOMOGYSZENTPÁL:  PINCESOR / 1 km nádtetős pincék között Mustkóstolási lehetőség, ha szerencsénk van. PÁLMAJOR:    A Nagyberek története 1860-tól - „gurulva” IMREMAJOR: HUNYADY UDVAR / GASZTRO BETÉRŐ - langalló kóstolás 13 órától Kulináris kalandozás piaci gasztros árusainknál! A 401-es Romkocsma és Kemence Kert vasárnapi ajánlatai: Bereki gulyás, Betyáros csilis bab, Kemencés pecsenyék, langalló,  pogácsa és rétes - minőségi Konyári borokkal kísérve RÉSZVÉTELI DÍJ: 3.000 Ft/fő Mely tartalmazza induláskor a FlapJack zabszeletet, a túravezetést, a kerékpáros gyorsszervíz szett biztosítását, a Hunyady Udvarban langalló kóstolást. Imremajor, „MAJORKA” - Balatonfenyves 3 km egyénileg tekerve.     Jelentkezési határidő az első nagybereki gasztro kerékpártúrára: 2017.09.22. péntek 16:00 - Az autómentes világnap jegyében!   Várjuk szeretettel az érdeklődőket! Bringára fel!  
v, 07/30/2017 - 15:45 - Takács Judit

BÁTOR-HŐS KATALIN SZÍNES ÁLMOK FESTMÉNYKIÁLLÍTÁSA

2017. július 29-től Bátor-Hős Katalin "Színes Álmok" című festményeinek kiállítását tekinthették meg az érdeklődők a MAJORKA Közösségi Ház konferenciatermében. A kiállítást 2017. július 30-án Tóth István a Kaposvári Szent Korona Egyesület tagja, a MAJORKA Alapítvány támogatója nyitotta meg, mely augusztus 3-ig látogatható.

 

Oldalak

Feliratkozás MAJORKA Turisztikai és Rendezvényközpont RSS csatornájára